Mi az hogy Városjátszma? Pécelen vagyok főépítész, és a múlt héten épp felszaladtam Szöllősi Ferenc Attila polgármester úrhoz egyeztetni a készülő településrendezési terv aktuális kérdéseit, de még egyeztettek épp Tóth László jegyző úrral. Már régen találkoztam velük, és megfogott a beszélgetésük kellemes légköre. Fotózni és figyelni kezdtem az urakat, amíg vártam arra, hogy az én témám is sorra kerülhessen.
Egy érdekes szűrőn keresztül láttam őket, amíg a fontos témákról beszélgettek. Láttam lelki szemeim előtt a nagy hadvezéreket, politikusokat, akik több évezrede hasonló módon elemzik az aktuális helyzetet, és egyeztetik a birodalmuk sorsát meghatározó fontos lépéseket.
Milyen helyzetek elé állította őket az a játszma, amit játszanak? Sok hőstörténet szólt már erről, amelyben egy-egy elhibázott, vagy éppen igaz tettük után akár az életükkel is fizethettek, de akár is elnyerhették a másik fele birodalmát. Hál'Istennek, mi nem ilyen időket élünk, de ha rosszul dönt egy polgármester, ma is sokkal többet veszít egzisztenciálisan, mint egy átlagember. Az ő munkájuk sok ember életére hat ki, nagy értékek felett diszponálnak, amit tesznek sokak látnak és véleményezik, tehát tétje van.
Csodálom, hogy Attila mindig kiváló hangulatot tud maga körül teremteni, és az embert, aki betéved hozzá, azonnal a barátjának tudhatja. Erre különös képessége van, mindenkivel nagyon figyelmes, mindenkiben azonnal az embert keresi. Meg tud mindenkivel ütni egy olyan őszinte hangot, amivel elnyeri mások bizalmát. Valószínűleg ennek köszönheti a rengeteg barátját, és azt hogy a péceliek már másodszor szavazták meg városuk vezető emberének.
Ott végleg megszületett bennem az elhatározás, hogy ez a téma megér egy misét, vagy inkább egy blogot:), miként születnek meg egy város vagy egy település fontos fejlesztési döntései, amelyek annyi ember életére kihatnak.
Ezen a beszélgetésen már készültünk a közeljövőben tervezett sokszereplős közösségi tervezésre, amely során meg fog születni Pécel új jövőképe, és azt mérlegeltük, hogy a város lakóit épp melyik téma izgatja a legjobban. Remélem izgalmas és sikeres játéka lesz ez a városnak és vezetőiknek, mivel hogy ezt az oldalát kívánjuk erősíteni a jövőtervezésnek.
Tudom, hogy a városfejlesztési döntések jellemzően sokféle összefüggés, érdek és kényszer hatására születnek meg, a döntéshozóknak sokféle egyensúlyt kell egyszerre fenntartaniuk, amelyek később, a vélemények kereszttüzében, így vagy úgy, előbb vagy utóbb, de megmérettetnek, nyernek vagy veszítenek.
Mi ez, amiről beszélni fogunk itt a cikkekben?
Mi az a VÁROSJÁTSZMA, és hogyan lehet úgy játszani, hogy az a lakosságot a legjobban szolgálja? Meg fogom osztani itt a jó és elgondolkodtató példákat, amelyek a kulissza-titkokba enged bepillantani, a döntéshozatal módszereit, keressük azokat, amelyektől a város fejlődik, amellyel az együttműködési szint javulhat a város aktorai között, azt amit a közszféra tehet ezek érdekében, és amitől a polgármester is egyre népszerűbb lesz. Hihetetlennek tűnik, de van ilyen.
(A játszma szó jelentése Eric Berne értelmezésében: A játszma kiegészítő és rejtett tranzakciók sorozata, amely pontosan meghatározott, előre látható kimenetel felé halad.)



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése