Lázár János úr, bár szkeptikusnak tartotta a hozzászólásomat, mégis igazat adott

Szemben Lázár János, jobb oldalán Katona András Építészet- Stratégiai Főosztályvezető, Füleki Zsolt Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkár és Kolossa József  Területrendezési és Településügyi Főosztályvezető

A múlt héten a központi régió és a nógrádi építészkamarák tagjainak tartott egyeztetést a megyeházán Lázár János, a Miniszterelnökséget Vezető Miniszter az építésügy elmúlt és elkövetkezendő reformjairól. A téma az új településképi törvény bevezetése volt, amelynek a célja az, hogy javuljon a településkép, az építészeti minőség az országban.

Nagyra becsülöm a Miniszter urat, hogy nem bújik el a dolgozószobájába, és a kormányzati döntésekkel kiáll a közvetlen érintettek elé, és vállalja azok megmérettetését, meghallgatja a reakciókat, sőt igényli is azt. Mondhatom talán, hogy mióta a városfejlesztési és -rendezési szakmában dolgozom, ilyenre még nem láttam példát.

A találkozón magam is hozzászóltam, kissé szkeptikusan. A miniszter úr kedvezően fogadta a kritikát, és kisebb párbeszéd is kialakult köztünk a témában. A hozzászólásomban azt szerettem volna kifejezni, hogy az építészeti minőség a (város- és ingatlanfejlesztési) döntéshozók kultúráján múlik, az érintettekből ez belülről jövő tudás, meggyőződés eredménye, amelyet lehet fejleszteni, de jogszabályokkal, felülről vagy kívülről jövő tervekkel, véleményem szerint nem. 

Mindig az fog megvalósulni, amit a megálmodóik képesek kitalálni és megvalósítani, akiknél a pénz és a hatalom, tehát a döntés van. Ő a saját elképzeléseit akarja megvalósítani, ahhoz keres építészt, azonos kultúrájú partnereket. A szabályozás, mint eszköz, szerintem nem túl eredményes. Több évtizede egyre keményebbek az építési előírások, mégis az épített környezet egyre inkább "elgagyisodik".

Javaslatom is volt, hogy ne csak kritizáljak. Az általános előírások helyett a "Proaktív Városfejlesztési Technikák" bevezetésében látom a jobbítás lehetőségét, és ebben leginkább a városközpont az a terület, amely fejlesztésével a lehető legnagyobb hatást lehet elérni (akupunktúrás pont).  Ez az az ügy, terület, amivel példát lehet mutatni a helyieknek, ahol leginkább hatni kell, amely felértékeli a települést. Ez a legfontosabb. Ha város- és településközpontok a közösségi fejlesztés során alakul át, akkor az ingatlantulajdonosokat a közös tervezéssel lehet a leginkább jó irányba befolyásolni. 

Lázár János, válaszában elmondta, hogy túl szkeptikus vagyok, és ha csinálnak valamit az a baj, ha nem, akkor meg az. Később az is kiderült, hogy ők maguk is a közösség bevonásával szeretnék a településkép fejlesztése érdekében előírt arculati kézikönyvet megalkotni, állami pénzből finanszírozva, ami igen üdvözlendő hozzáállás. 

Mivel szerettem volna a konstruktivitásomat is megmutatni, egyből felajánlottam, hogy megszervezzük szívesen a Kormány minta-projektjét Zsámbékon, illetve a többi településen, ahol főépítészként dolgozom, hiszen Zsámbék a közösségi tervezés fellegvára, és a többi településen is épp ennek a megvalósításán dolgozunk, például Pécelen is. Jeleztem neki, hogy már több ilyen akciónk volt ez ügyben, amelyben a város lakossága és vállalkozói igen aktívak voltak. A Miniszter úr nem kötelezte el ebben akkor magát, de mi is rajta leszünk, hogy a megvalósításkor a proaktív megoldásokat kövessük magunk is Zsámbékon és Pécelen, a településkép kialakításakor.

Felvetettem azt is Lázár János Miniszter úrnak, hogy célszerű lenne a városfejlesztés komplex eszközeit népszerűsíteni a önkormányzati vezetők körében, mert ebben igen sok, még kiaknázatlan lehetőség van. A főépítészeknek, szakembereknek gyakori nehézsége, hogy sokszor több évtizedes tapasztalatokat kell egy-egy rövid döntési helyzetben átadni a laikus vezetőknek, ami sokszor szinte lehetetlen, mert a városfejlesztés egy nagyon összetett feladat, és nem lehet minden összefüggést hamar átadni. A komplexen kezelést igénylő problémára, nem mindig születik a megfelelő orvoslás. Az épített környezet minősége leginkább már itt eldől, így ennek a legnagyobb a jelentősége, hogy jó döntések szülessenek a fejlesztési idea megfogalmazódásánál.

Lázár János elmondta, hogy kezdő fiatal polgármesterként nem alkalmazott főépítészt, úgy gondolta, tud ő jó döntéseket hozni nélküle is, amit később megbánt. Amikor szembe jöttek az így meghozott döntések ellentmondásai, úgy döntött, mégiscsak alkalmaz főépítészt, aminek láthatóan meg lett később az eredménye.

Igen pozitív szándék az építészeti környezetünk megváltoztatásának azon határozott igénye, amit a Kormányzat a településkép megreformálásáért tesz, és valóban nagy probléma a településkép elgagyisodása, ami eléggé frusztráló minden tanult ember, de különösen az építész-társadalom számára. Az is pozitív, hogy erős és határozott szándék van a helyzet javítására.

A szakmagyakorlók több évtizede próbálnak a helyzeten változtatni, de eleddig nem igazán sikerült. Miért? Mert az épített környezet kultúra kérdése, a döntéshozók kultúrájával. Ott dőlnek el a dolgok, amikor az ingatlan- és városfejlesztési döntéshozók megálmodják a fejlesztési projektet, és hogy milyen elvárásokat fogalmaznak meg vele szemben elindításakor, és ehhez milyen szakértői csapatot raknak össze, kit bíznak meg, milyen képességű építészt, fejlesztő szakembert, vagy egyáltalán meg bíz-e valakit. A pénz, a döntés mindig nála van. A szabályok közvetve mindig őt akarják szabályozni, amire egész intézményrendszereket állítunk fel, hogy az állítsa meg a szélsőséges magatartást. A kulturális szakadékot most megint jogszabályokkal, kötelezéssel, a központi tervekkel nem lehet vagy legalábbis önmagában nem elég, vagy jelentős változást nem lehet elérni.

Döntéshozóink sajnálják a pénzt és az időt a tervekre és a minőségi szakemberekre, pedig változást csak azoknak a kompetenciáknak a megvásárlásával lehet, amire pont, hogy sajnálják a pénzt. Pedig ha erre nem áldoznak/unk, és ilyen szakemberre nincs igény, akkor kihal, elkopik az a réteg, akinek ebből az iparágból, az extra képességeiből meg kellene tudnia élni. A kreatív szakmák ott élnek meg, ahol azokat keresik, igénylik, megfizetik, mert tudják, hogy ez hozza a fellendülést a vonzóságban, ami azután az ingatlan értékében vagy egy város kedveltségében megmutatkozik, és pénzben is kifizetődik.

Ma már új kihívás előtt állunk, és ezért új szemléletet kell kialakítanunk. A tiltó rendelkezések fokozása helyett, sokkal inkább vissza kellene adni a felelősséget azoknak szinteknek, akik a város- és településfejlesztésben nagyban tehetnek, a városoknak és a falvaknak, ami csak akkor lehetséges, ha a városvezetők (politika+szakma) az ehhez szükséges kompetenciáikat fejlesztik, és felismerik, hogy ez a kulcs.

Az elfogyó EU-s támogatások miatt létkérdés az, hogy tudunk-e magunk fejlesztőkké válni, tudunk-e egy új gazdaságfejlesztési eszközt, a város-gazda(g)ságot, a gazdaségfejlesztési palettára felfesteni.

Alapvetően két további eszközt javaslok a megoldásra, amely a szemléletváltásra alapszik, hiszen a fejlesztést magunkban, és első sorban a városfejlesztési döntéshozói körnél kell elérni.

A városközpontokra kell fókuszálni, és a proaktív városfejlesztési technikákat bevezetni. A hardver helyett a softverre kell helyezni a fókuszt.

Ha város- és településképet szeretnénk hathatósan fejleszteni, javítani, akkor első sorban a városközpontok fejlesztésébe kell erőt vinni, mert azok a városok akupunktúrás pontjai, ott lehet koncentráltan a leghatékonyabban eredményt elérni, és be kell vezetni, is kell első sorban a leginkább a proaktív városfejlesztési technikákat alkalmazni. A közszféra által vezérelt városfejlesztés során sok olyan eszköz van, amivel kezdeményező és irányító módon lehet a településképet befolyásolni, ahol az arculat kialakítása során a város helyzetbe tudja hozni magát, mert közös érdekek mentén megy a fejlesztés, közös gondolkodásban, és ott be lehet vinni a köztudatba a minőségi elvárást, és a köz (főépítész) által vezényelt beépítési- és látványterv egyből tanít és befolyásol.

Erre voltak kedvező tapasztalataim, amikor is egy városka főterének fejlesztéséhez, a közösségi tervezés során megfogalmazott vonzó jövőkép kialakítása után együtt megnyertük az ingatlantulajdonosok nagy részét a megvalósításnak. A tervek elkészíttetésébe, és a közterület fejlesztésbe nagyrészt be is szálltak volna. A közvélemény drukkolt a programnak, de sajnos a politikának nem maradt türelme annak a végig vitelére, és úgy döntött, hogy hitelből leburkolja a tér közepét. Talán még drukkolni lehet, hogy a megkezdett programot mégiscsak végig viszi.

Az ügy annyiból mindenképp pozitív, hogy születtet egy olyan példa, ahol a közszféra lehetősége megvolt az aktív beavatkozásra, és hogy irányítani tudjon egy többszereplős fejlesztést, és olyan helyzetet tudjon teremteni ezáltal, ahol a vizuális megjelenésre hatással tudott volna lenni, és stílust, minőséget „diktálni”. De kérdezem én, itt utólag kinek a döntésén múlott az épített környezet alakítása? A (fő)építészén, vagy a döntéshozókén? A módszerről már van máshol is több jó tapasztalat, Zsámbék példáján is állítom, és hamarosan reméljük Pécelen is lesz, mert ott is közösségi projektbe fogunk jövő év elején.

Tehát, ha belenézünk mélyebben a döntéshozatali rendszer anatómiájába, akkor látjuk, hol csúszunk el folyton a banánhéjon. Mindig az dönt, akinél a pénz vagy a hatalom van. A benne megszületett idea megvalósítására fogja a forrást és a szakembert megkeresni, az pedig, ha a szabályozók mások lesznek, vagy kibújik alóla, vagy nem csinál semmit. Csakis az ő kultúrája, ízlése lesz a meghatározó, és csak reménykedni lehet, hogy olyan szivarklubba jár, ahol elfogad más utakat is.

Itt nem elég tehát az eredményhez a szabályozási eszközök és a felülről jövő tervek működtetése, amely csak színekben, anyagokban és párkánymagasságban tud gondolkodni, sokkal inkább a proaktív városfejlesztési technikák bevezetésében kell hinnünk, az új és inspiráló környezet létrehozásához, azok megújításához szükséges készségek kifejlesztésében.

Sikerült az elmúlt évtizedekben a különböző (kormányzati vagy EU-s pályázati) támogatások elnyeréséhez kiváló képességeket kifejlesztenünk, pl.: jók a pályázatírói, a lobbizói, a simlisségek eltusolásának képességei a magyarnak, kiválóan tud kérni, de ami nehezen megy, az a megvalósítás képességeinek kifejlesztése:

·         komplex, sokszereplős városfejlesztési projekteket generálni,

·         reális, mégis kelően motiváló és hosszútávon is fenntartható célokat kitűzni közösen, települési szinten,

·         valódi partnerséget és finanszírozást létrehozni a megvalósításra,

·         izgatni a vállalkozói szférát, az ingatlanpiacot, hogy a változás az érintettek által jöjjön létre,

·         jó együttműködéseket létrehozni a köz- és a magánszféra között,

·         városfejlesztési megvalósító szervezetet működtetni, amely képes városfejlesztési akciókat, hosszútávon is nyereséget hozó tevékenységet lebonyolítani a helyet, hogy csak az eget néznék, és valami nagy állami támogatásra, vagy valami nagy befektetőre várva, anélkül, hogy közben a mohóság ne eméssze fel az égből pottyant pénzeket.

·         tematikus helyszínfejlesztésben kell gondolkodni.

Ezek mind-mind szükséges képesség a sikerhez, amelynek a kifejlesztése létfontosságú lenne az ország boldogulásához, hiszen a településfejlesztés a legnagyobb motorja a gazdaságfejlesztésnek, és most van 3200 településünk, amelyet ebben a témában képzetlen emberek vezetnek. De itt nem elég az építész-képzés során elnyert kompetenciák, nem elég a településképet fejleszteni, nem elég csak a fizikai környezettel foglalkozni, hanem fejleszteni kell azokat a képességeket, amelyek működtetése elvezet az eredményességhez. Melyek ezek a kompetenciák?

·         ingatlanpiaci,

·         turizmusfejlesztési,

·         közösségfejlesztői,

·         városmarketinges,

·         kommunikációs,

·         szervezetfejlesztési,

·         vezetői,

·         kapcsolat (klaszter) építési,

·         változásmenedzseri, stb.

A városvezetői és szakmai szinten is a városvezetési kompetencia-fejlesztés

A városfejlesztés a legösszetettebb feladat, amihez komplexen kell gondolkodni, ha eredményessé akarjuk tenni, azért olyan nehéz. Ezeknek a kompetenciáknak a kialakítására egészen más iskolák léteznek a nyugati országokban, amelyet ma Mo-on csak autodidakta módon lehet összeszedni.

Ma sok olyan speciális szakembert ismerek, aki nincs foglalkoztatva, mert a városvezetők nem a HOGYAN-t, hanem a MI-t akarják kitalálni. Ők akarják kitalálni azt, mi legyen, mondjuk egy téren, hova kerüljön virágágyás és milyen színű legyen a viacolor, szürke vagy piros. Maga tervezi meg a teret, és lerajzolni vonja be a tervezőt. Minden saját barkácsolásban folyik, és ettől olyan gagyi minden (Ahogy apósom, Callmeyer Ferenc DLA mondja: tüzép-barokk). Medicivé kell válni, aki tudta, milyen különleges képességű művészeket tervezőket kell ahhoz alkalmazni, hogy egy helyből vonzó, ezrek és milliók által látogatott hely legyen, ahol nem kérdés, hogy a bevétel is más. És ezt kicsiben kell elkezdeni.

Nem nyúlnak ma olyan problémákhoz a városvezetők, amely valódi változást hozna, ami a szerkezet- vagy léptékváltáshoz szükséges lenne, és nem bízzák meg azokat a designereket, kreatívokat és tervezőket, akik a dolgokat látványában is sikerre vihetnék. Nem tudják, hogy milyen szakértelmeket kellene megvásárolni ahhoz, hogy az, amit száz-milliókért odatesznek, az vajon jól fog-e hasznosulni, ki tud-e jönni az a város vagy település abból az elgagyisodott világból, amivel körbe vették magukat. Nem tudnak példát mutatni azzal a projekttel, amit maguk megszülnek meg, ahelyett, hogy profikkal dolgoztatnának, amely egészen más szintre vinné a településük vonzóságát, az életminőséget, és a helyi gazdaságot.

A hatékony városfejlesztéshez szükséges kompetenciákat meg kell „vásárolni”, helyzetbe kell hozzák magukat a fontos köztér és városfejlesztési projektekben, mozgósítani kell azokat a potenciális támogatókat, vállalkozókat, ingatlantulajdonosokat, akikkel a változást létre lehet hozni. A dolgok élére kell állni, amelyben a közszféra irányíthat, és hatással lehet a szereplőkre, közvetlen kommunikációban kell lenni a tér szereplőivel, a programokba érdekeltség alapon, egy transzparens döntéshozatali szisztémával, be kell vonni.